Vojvodinski povojni poboji

Vojvodinski povojni poboji (madžarsko Délvidéki vérengzések, srbsko Злочини партизана у Другом светском рату, hrvaško Partizanski zločini u Drugom svjetskom ratu, slovensko Vojvodinski povojni poboji) pomeni pomor okrog 50 tisoč Madžarov, okrog 100 tisoč Nemcev, okrog 25 tisoč Srbov ter več tisoč Hrvatov ^[1] v Vojvodini med 1944 in 1946. Pokol je bil eden izmed najhujših vojnih zločinov, kar so jih izvršili komunisti po drugi svetovni vojni.

Leta 1941 sta madžarska vojska in nemški Wehrmacht vkorakala v Jugoslavijo. Madžarski vojaki so menda umorili 4000 Srbov in Judov v Novem Sadu (19000 v celotni Bački). Jugoslovanski oziroma srbski partizani so se verjetno hoteli maščevati za pokol; poleg drugih narodnosti so ubijali tudi nedolžne madžarske civile. Takratno državno vodstvo je prek partizanskih poveljnikov in OZNE (Odelenje za Zaštitu Naroda = Oddelek za varstvo ljudstva) vodilo iztrebljanje nekaterih madžarskih ter absolutno preselitev prebivalcev iz vseh nemških vasi po Vojvodini ter preseljevanje v koncentracijska taborišča; madžarsko prebivalstvo naj bi bilo kolektivno krivo zaradi novosadskega pokola, nemško pa zaradi sodelovanja vojvodinskih Nemcev v brigadi »Prinz Evgen«, ki se je bojevala proti partizanom zlasti v Bosni.

V Novem Sadu so usmrtili 2000 madžarskih državljanov, še več pa so jih pomorili po vaseh na okrutne načina. Razen tega so usmrtili več tisoč Hrvatov, Srbov in Nemcev. Glede ocene števila pomorjenih se viri razhajajo. Nekateri viri menijo, da je bilo madžarskih žrtev okrog šest tisoč, drugi jih omenjajo do šestdeset tisoč. Če vzamemo za primer isto obdobje v Sloveniji, je bilo pri nas verjetno žrtev še več.

21. junija 2013 je srbski parlament s posebno deklaracijo obsodil te poboje, omejivši se žal samo na Madžare.

Glej tudi

Viri

Documentation Project Committee: Genocide of the Ethnic Germans in Yugoslavia 1944-1948. Donauschwäbische Kulturstiftung, München 2003.
Serbia ikomentari 1900/1991. Beograd 1991.: Zadužbina Miloša Crnjanskog.
Karapandžić, Borivoje: Jugoslovensko krvavo proleće 1945. Titovi Katini i Gulagi. Beograd 1990.: Mladost.
Kasas, Aleksandar: Madjari u Vojvodini 1941–1946. Novi Sad 1996.: Filozofski fakultet u Novom Sadu, Odsek za istoriju.
Illés, Sándor: Sirató, Budapest 1977.: Szépirodalmi Könyvkiadó
Cseres, Tibor: Vérbosszú Bácskában, Magvető Kiadó, 1991.
Matuska, Márton: A megtorlás napjai. Forum, Novi Sad 1991.
Ötvenezer magyar vértanú, tudósítás a jugoszláviai magyar Holocaustról, 1944-1992, kiadó: Nyárády István, 1992.
Mojzes, Antal: Halottak napja Bajmokon 1994.
Forró, Lajos: Jelöletlen tömegsírok Magyarkanizsán, Martonoson Adorjánon, Szeged 1995; II. bővített kiadás: Hálózat a Szabad Információért Alapítvány, Szeged 2007.
Szloboda, János: Zentán történt '44-ben, Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság, Újvidék 1997.
Cirkl, Zsuzsa–Fuderer László: Bácskai golgota – a vallásüldözés áldozatai. Logos GrafikaiMűhely, Tóthfalu 1998.
Teleki, Júlia: Keresem az apám sírját, Logos GrafikaiMűhely, Tóthfalu 1999.
Papp, Imre: Ez a mi kálváriánk, Újvidék 1999.
Mészáros, Sándor: Holttá nyilvánítva - Délvidéki magyar fátum 1944-45. I-II, Hatodik Síp Alapítvány, Budapest, 1995-2000
Courtois, Stéphane: A kommunizmus fekete könyve. Budapest 2001.: Nagyvilág.
Ádám, István-Csorba, Béla-Matuska, Márton-Ternovácz, István: A temerini razzia 2001.
Balla, Ferenc Dr.–Balla, István Dr.: Bezdán története. 2001.
A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió és kisebbség: magyarok a Délvidéken 1918-1947, Napvilág Kiadó, 2004., ISBN 963-9350-37-0
Matuska Márton: Hová tűntek Zsablyáról a magyarok? VMDP Történelmi Bizottsága, Temerin 2004.
Anton Salwetter: Heimatbuch Deutsch-Etschka. Reutlingen-Betzingen 1974.
Erika Reusch-Meirer: Sigmundfelder Heimatbuch. Villingen-Schwenningen 1988.

Sklici in opombe

↑ Srbe podjednako ubijali okupatori i „oslobodioci”

Zunanje povezave

(srbohrvaško)

[1] Srbe podjednako ubijali okupatori i „oslobodioci”

[1]